A minap email-t kaptam egy kiadótól, melyben elnézést kérnek a kései válaszért, de most úgy néz ki, tárgyalhatunk egyik regényem kiadásáról. Mondanom sem kell, megörültem a jelentkezésüknek, különösen, hogy a kiadó igazgatója írta a levelet (cím, telefonszám mellékelve, és személyes kapcsolatfelvételt sürgetnek).
Gondoltam - mivel régebben elég sok kiadónak elküldtem ajánlatomat - azért utána nézek ennek a kiadónak, és rákerestem a neten. Rövidesen találtam is néhány fórumot, ahol többen is arról értekeztek, hogy ez a kiadó is amolyan Novum Verlag-szerű képződmény, azaz szinte magánkiadásként jelentetheti meg az ember az irományait. Ettől kissé lelombozódtam, de azért írtam egy válaszlevelet, melyben konkrétan rákérdeztem a kiadás körülményeire. A válasz még várat magára, de nem nagyon reménykedem.
(Hogy a kedves olvasó értse miről írok, a Novum Verlag-nál szinte bárki megjelentethet bármit, ha a kiadáshoz egyszeri hozzájárulásként fizet bizonyos összeget. Az összeg a millióhoz közelít. Amikor ezeknek megírtam, hogy a produktumért - ne is nevezzük alkotásnak, nehogy nagyképűnek higyjenek - én várok szerzői díjat, nem pedig én akarok fizetni, már nem is válaszoltak.)
Tudom, vannak jónéhányan, akik írogatnak az asztalfióknak, és minden vágyuk, hogy egyszer kezükbe foghassák saját nyomtatott, bekötött alkotásukat. Ennek a rétegnek lehet, hogy megéri a szellemi kielégülést az a jónéhány százezer forint. Nekik dolgoznak a magánkiadásokat készítő nyomdák, és az ilyesféle kiadók. Bizonyára valós igényt elégítenek ki, hiszen nálunk például az egy főre eső költő két fő, ahogy a különböző irodalmi fórumokat nézem. Ám én nem tartozom a fent említett körbe.
Régen sem volt könnyű egy irományt megjelentetni még akkor sem, ha az ember íráskészsége kifogástalan volt is. Jól jött egy patrónus, befutott író, aki szárnya alá vette a kezdő írót-költőt, és beajánlotta egy kiadóhoz. Nekem Passuth László - az idősebbek talán még emlékszenek rá - volt ez az ajánlóm, akivel találkozásaink alkalmával emlékezetes beszélgetéseket folytattunk, s végül atyai barátom lett. Lucrezia Borgia életregényemre ugyan azt mondta, "bastard műfaj", de azért szólt a Magvetőnél az érdekemben. Hogy a regény mégsem jelent meg, csak rajtam múlott. (Ugyanis jelentkezésemkor még csak az első két fejezete volt készen, és egy 20 íves történelmi regényt megírni nem egy-két hónap. Csak a forráskutatással egy évet töltöttem.)
Mindezek most újra eszembe jutottak, amikor úgy látszik ismét le kell mondanom e regény megjelenéséről. Vajha jönnének jobb idők!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése